A mozgást, kikapcsolódást és a sportolást segíti gondozott sportudvarunk és folyamatosan megújuló játszóterünk.
Iskolánk fontos feladata a nevelés és oktatás mellett az egészségmegőrzés.
A sport ebben kiemelkedő jelentőségű tevékenység, ugyanakkor a tanulási képességek fejlesztésében (pl. figyelem, koncentráló készség, önfegyelem, szabálytudat stb.) is jelentős szerepet játszik.
A sport és tanulás egymást erősítő pozitív hatásait igyekszünk iskolánkban maximálisan kiaknázni.
Színes, mozgalmas sportéletünk van.
Ezt az alsó tagozaton megvalósított "mindennapos testnevelés" program alapozza meg. Az országban az első iskolák egyike voltunk, ahol ez a program a szülők igénye alapján már 1990-ben elindulhatott. Ennek keretén belül tartásjavító tornát, valamint népi gyermekjátékokat is tanítunk heti 1-1 órában a tantervi követelményeken túl.
Iskolánk legnépesebb, testnevelési szakmai munkaközössége eseményeivel, programjaival, versenyeivel évről évre megmozgatja az iskola legtöbb tanulóját.
Az alsósok osztálykeretben úszni és korcsolyázni is járnak az osztályok igényei szerint.
A tanulók fizikai állapotát évente kétszer mérjük. Eredményeink az országos átlagot meghaladják.
Tanulóink több sportágban (foci, kosárlabda, röplabda) a hét minden napján részt vehetnek a Városi Sportiskola intézményünkben szervezett foglalkozásain. Délutáni külön torna, labdajáték, és akrobatikus táncfoglalkozások is színesítik a sportolni vágyók számára a választható tevékenységek körét.
Az elmúlt években sok tanulmányi-és sportversenyen vettünk részt, ahol már a legifjabbak is szép eredményekkel öregbítették hírnevünket kerületi, fővárosi és országos szinten.
A Csupa Izom Vidámság Torna (CSIVIT) versenyein évek óta az egész iskola szép eredményekkel vesz részt.
Iskolánk évről- évre kiemelkedő versenyeredményekkel büszkélkedhet! Eredményeinkkel többször megelőztünk sporttagozatos iskolákat a Kerületi Diákolimpián.
A munkánkat segítő MEGYER 2000 Alapítvány és a Szülői Munkaközösség nagy mértékben segíti munkánkat. Véleményüket minden esetben meghallgatjuk, és igyekszünk figyelembe venni azt. A szülőkkel közösen szervezünk kirándulásokat, együtt veszünk részt sportprogramokon, közösen családi napot, játszóházat szervezünk.
A mostani első helyezés az ÚJPEST FUTÓFESZTIVÁLON is ennek az összefogásnak, együttműködésnek, sok éves hagyománynak az eredménye. Évek óta minden osztályunk teljes létszámmal indul a futófesztiválokon. A tanulók mellett lelkes szülők, nagyszülők, testvérek, családtagok is rajthoz állnak iskolánk színeiben. Minden osztály leggyorsabb lány, fiú, és felnőtt futója iskolánk jóvoltából éremmel a nyakában büszkén térhet haza a fesztiválról.
A közös mozgás öröme, a közös élmények közösségépítő hatásúak, erősítik a tudatot, jó MEGYERISNEK LENNI!