Közösség, közösségi programok:

Számomra a legkedvesebb emlékek, mind a közösen megtett dolgokhoz kötődnek. Nagyon jő volt délelőtt kézilabda meccsekre menni a Dózsa Stadionba. .Ez többfordulós kerületi verseny volt. A második óra után felkerekedtünk, és egyedül sétáltunk el. Visszafelé megálltunk a sétakertnél, néha hintáztunk egy nagyot. Az utolsó órára, ami egészségtan volt nem értünk vissza. Ezt Szabó igazgató néni tartotta, aki nyilván tudta, hogy lógunk,de nem haragudott, mert az iskola jó hírét növeltük.
Év végén a stadionban tornaünnepélyek voltak. A kerület minden óvodása, általános- és középiskolása szerepelt azokon. Évfolyamonként más-más gyakorlatokkal készültünk. A legtöbbet Bodnár Vera néni (valószínűleg akkor más neve volt) megyeris tornatanár szervezte.
Nagyon jól elszórakoztunk a papír-, vas-, vadgesztenyegyűjtések alatt is. Valami rozoga, négykerekű kocsink volt. Így jártunk házról házra. Sok helyen már vártak bennünket, előre elkészített csomagokkal. Néha még házi süteménnyel is megkínáltak.
A MÉH a Cérnagyárral szemben, a Fóti úton volt. A számlákat és a pénzt leadtuk az iskolában. Ez az úttörőcsapat pénztárába került. Különböző rendezvényekre használták fel.
A 8. osztályos tanévzáró volt számomra a legemlékezetesebb. A Cérnagyár kultúrtermében zajlott. A nagy terem zsúfolásig megtelt. A szereplőknek csak állóhely jutott. A moszkvai VIT dalát, a „Moszkvaparti estéket”, énekelhettem oroszul, szólóban.

Szerettek-e a gyerekek tanulni? Követelmények.

Első osztályban még általában szerettünk tanulni. A későbbiekben inkább már csak a tanár személyének szólt a szorgalmunk. Nekem elég volt odafigyelni az órán, és a szünetekben elolvasni a tananyagot, és megírni a leckét. Ha tudtam a tanártól olyat idézni, ami nem volt a könyvben, a jó osztályzat biztosítva volt. Persze volt egy osztálytársnőnk, aki sokat tanult és jól olvasott szájról, így sikerült elvégeznie a 8 osztályt. Szerintem a tanáraink is tudták, hogy végig súgunk, de méltányolták a szorgalmát egy kettessel. Az iskola jól felkészített a továbbtanulásra. 7. osztály után a két osztályból kiválogatták azokat, akik tovább akartak tanulni. Ezek egy osztályba kerültek.
A mai napig nem tudom, hogy kivel melyik osztályba jártam. A találkozók is évfolyam szintűek.
1 lány a Landlerba ment. Ez már akkor is felvételiztető iskola volt. Belőle mérnök lett.
Lovas Ili képzőművészeti technikumba tanult tovább, textilművész. Néhányan gimnáziumba, a gyengébbek gyors- és gépíró iskolába iratkoztak, a többiek a Tungsramba mentek dolgozni.
A követelmények a kornak megfelelőek voltak. Megjegyzem, matematikából ma is ugyanaz a tanagyag, amit mi is tanultunk.

Szokások, házirend:

Iskolaköpenyben jártunk. A füzeteket, könyveket kék papírral kötöttük be. Háromnegyed 8-ra kellett iskolába menni. Ha valaki még 8 óra előtt beért, akkor sem történt semmi. A tanárt vigyázzállásban vártuk. A szüneteket az udvaron töltöttük, csak a hetes maradt benn szellőztetni, táblát törölni. Csöngetéskor sorakoztunk, és a tanár vitt fel az osztályba. Sajnos többre nem emlékszem.

Taneszközök, tankönyvek:

A tankönyveink jó minőségűek, és több évig használhatóak voltak. Soha nem írtuk beléjük.
Év végén 50%-os áron eladhattuk az iskolában, illetve megvehettük a következő tanévre. Ez az adásvétel szünetekben történt. Mindig a vevő ment az eladóhoz. Ebbe az iskola nem avatkozott bele. A füzetek szépek, rendezettek voltak. Tollszemes tollal nagyon szépen lehetett írni. Nem nyomhattuk a papírra, mert felkarcoltuk volna a lapot, és szétfolyt volna a tinta. Óvatosan kellett bánni vele, mert a paca a felitatás ellenére is nyomot hagyott. Ennek ellenére, büszkék voltunk rá, ha már evvel írhattunk. Véleményem szerint, a golyóstoll használata sokat rontott a gyerekek írásán. Szerencsére már számítógépen is lehet írni, bár sok munkahelyen a mai napig kézzel írott önéletrajzot kérnek.