1969-ben kezdtem az első osztályt. Megszeppenve, hátra tett kézzel ültünk az iskolapadban. Csak lányok, mert az első évben még lány iskola volt.
1970-ben lett koedukált. Először nehezen fogadtuk a fiúkat, akik „betolakodtak” az iskolánkba. Voltak veszekedések és néha bökdösődések is, de tanárnőnk Etelka néni segítségével sikerült megszoknunk egymást. Etelka nénire máig szeretettel és tisztelettel gondolok. Sohasem kiabált, mégis tudott fegyelmet tartani. Csöndbe kellett maradnunk ahhoz, hogy halljuk, amit mond.
Mozgalmas közösségi élet volt. Készültünk a kisdobos, fölsőben az úttörő avatásra. Gyűjtöttünk papírt, sportoltunk, voltak tanulmányi versenyek, látogattuk az öregeket a közeli szociális otthonban, kirándultunk, és persze mindent beírtunk az őrsi naplójába. A rajok, vagyis az osztályok között is verseny volt.
Nagyon szerettük a nyári táborokat. A Velencei tónál volt a tábor, és egy percet sem unatkoztunk, reggeli torna, zászló felvonás, és levonás, tábortüzek és előadások.
Nagy össznépi tornabemutatók is voltak, amikor kivonultunk egy közeli sportcsarnokba és szalagokkal, nagy labdákkal tornáztunk. Persze a nagy bemutatóig sokat kellett gyakorolni, természetesen a délelőtti órákban, ezt nagyon szerettük. Egyik kedvenc tanárnőnk volt Joli néni a tornatanárnő. Rá nagyon felnéztünk és nemcsak a magassága miatt, hanem azért mert igazi sportoló, Olimpikon volt. Sokat jártunk a Dózsa pályára, ami nagyon izgalmas volt, és ahol túl nagy köröket kellett futni.
Amikor én jártam az iskolába még csak a régi épület volt és az alagsorban volt a tornaterem. Joli néni még az én lányomat is tanította. Furcsa érzés volt először iskolába vinni Barbi lányomat. Az ő osztálytársa, az én osztálytársam lánya lehetett. A mi családunkhoz hozzá tartozik a Megyeri. Már az apukám és a testvére is idejárt. Később, szinte az egész család a Megyeriben tanulhatott. Mi a testvéremmel, az unokatestvéreinkkel, a férjem, és persze mind a 4 gyerekünk, sőt, még az ő unokatestvérük is.
Sajnos csak ötödikes koromig jártam iskolánkba. Valahol, valaki kitalált egy új körzet felosztást és a mi utcánk a Fóti úthoz került. Pár év múlva jött egy újabb körzetesítés és visszakerültünk a Megyerihez, de én már nem, mert nyolcadikos voltam.
Most már csak a Dorka lányunk jár a Megyeribe. Örömmel és jóleső érzéssel látom, hogy sok osztálytársának vannak „megyeris” szülei.
Szívből remélem, hogy még sok generáció nőhet fel a Megyeri Úti Általános Iskolában.